Helsinki 3. nap Baranyai Krisztina

 

A mai nap ismét bebizonyította számomra, hogy a könyvek sokkal többre képesek annál, mint hogy történeteket meséljenek. Mindig is tudtam, hogy elbűvölnek a könyvek. Tudtam, milyen különleges érzés egy jó történetben elmerülni, elveszni a betűk tengerében. Azt azonban soha nem tapasztaltam meg igazán, hogy az olvasás képes összekötni nemzeteket, kultúrákat és embereket.

A délelőtt egy különleges feladattal indult. Mindenkinek le kellett rajzolnia az olvasói életútját egy folyóként, majd a csoportban elmesélni, miért éppen olyan lett a folyója, amilyen. Ahogy sorra hallgattuk egymás történeteit, egyre inkább világossá vált, hogy bár különböző országokból érkeztünk, más kultúrában nőttünk fel, és különböző életkorúak vagyunk, az olvasással kapcsolatos élményeink meglepően hasonlóak.

Szinte mindenkinél felbukkantak a gyermekkori esti mesék, a szülőkkel közös lefekvés előtti olvasások meghitt pillanatai. Ezek az emlékek nemcsak történeteket idéztek fel, hanem illatokat, érzéseket, biztonságot és otthont is. Aztán megjelent a kamaszkor is: a kötelező olvasmányok, a lázadás, amikor néha csak azért sem olvastuk el, amit kellett volna, ugyanakkor a kíváncsiság is, amely új világokat nyitott meg előttünk. Később következtek az egyetemi évek hosszú olvasmánylistái, majd a felnőttkor örök dilemmája: hogyan találjunk időt a felszabadító, örömöt adó olvasásra, és hogyan szerettessük meg a könyveket a saját gyermekeinkkel vagy a tanítványainkkal.

Egy ilyen személyes és elgondolkodtató kezdés után még izgalmasabb volt megismerni a finn olvasásra nevelés elméleti hátterét. Arról beszélgettünk, hogyan válhatnak a gyerekek valódi olvasóvá, és milyen szerepe van ebben az iskolának és a pedagógusnak. Az elmélet azonban nem maradt a tanteremben: rögtön azt is vizsgáltuk, hogyan építhető be a mindennapi tanításba. Kiderült, hogy az olvasásfejlesztés nem csupán a magyar- vagy irodalomórák feladata. Ugyanúgy helye van egy matematikaórán, egy idegen nyelvi foglalkozáson vagy bármely más tantárgy tanításában is – csak más eszközökkel.

A délután a finn könyvtári rendszer felfedezéséről szólt. Először Helsinki ikonikus központi könyvtárát, az Oodit látogattuk meg. Az épület már önmagában lenyűgöző, de igazán az fogott meg, hogy mennyire sokkal több, mint egy könyvtár. Itt nemcsak olvasni lehet: helyet kapnak közösségi programok, alkotóműhelyek, varrógépek, zenei stúdiók, számítógépes játékok és számtalan olyan tevékenység, amely közelebb hozza az embereket egymáshoz és a tudáshoz. Ezután ellátogattunk a Finn Nemzeti Könyvtárba, majd a Helsinki Egyetem könyvtárába is. Mindhárom teljesen más hangulatot árasztott, mégis ugyanazt az üzenetet közvetítette: a könyvtár nem csupán könyvek gyűjteménye, hanem olyan tér, amely tanulásra, felfedezésre, elmélyülésre és találkozásokra hív.

A nap végére egyre biztosabb lettem abban, hogy az olvasás valóban közös nyelv. Olyan nyelv, amelyet nem kell lefordítani, mert történeteken, élményeken és emlékeken keresztül mindenki érti.( A képek a könyvtárakban készültek)

Today once again proved to me that books are capable of much more than just telling stories. I always knew that books fascinated me. I knew what a special feeling it is to get lost in a good story, to lose yourself in a sea of letters. However, I had never truly experienced that reading can connect nations, cultures, and people.

The morning started with a special task. Everyone had to draw their reading journey as a river and then share with the group why their river turned out the way it did. As we listened to each other's stories one by one, it became increasingly clear that even though we came from different countries, grew up in different cultures, and are of different ages, our experiences with reading were surprisingly similar.

Almost everyone mentioned childhood bedtime stories, the intimate moments of reading with parents before going to bed. These memories brought back not just stories but scents, feelings, and a sense of security.Then adolescence came as well: the required readings, the rebellion when we sometimes didn’t read what we were supposed to just out of principle, and at the same time, the curiosity that opened up new worlds for us. Later came the university years with their long reading lists, followed by the eternal dilemma of adulthood: how to find time for liberating, joyful reading, and how to instill a love of books in our own children or students. After such a personal and thought-provoking start, it was even more exciting to get to know the theoretical background of reading education in Finland. We talked about how children can become real readers and what role schools and teachers play in this. But the theory didn’t stay in the classroom: we immediately looked at how it can be incorporated into everyday teaching. It turned out that reading development isn’t just the responsibility of Hungarian or literature classes. It has a place in math lessons, foreign language sessions, or any other subject too—just with different tools. The afternoon was all about exploring the Finnish library system. First, we visited Helsinki’s iconic central library, Oodi. The building itself is impressive, but what really struck me was how much more it is than just a library. Here, you can do more than read: there are community programs, creative workshops, sewing machines, music studios, computer games, and countless activities that bring people closer to each other and to knowledge. After that, we visited the Finnish National Library and then the library of the University of Helsinki as well.

All three gave off completely different vibes, yet they conveyed the same message: the library is not just a collection of books, but a space that invites learning, exploration, reflection, and encounters. By the end of the day, I became more and more certain that reading really is a universal language. A language that doesn’t need to be translated because it’s carried through stories, experiences, and memories.